Huszonöt éves idén a csornai Pántlika néptáncegyüttes. Országos és Európa-hírű sikerek, kiváló szakmai eredmények jellemzik munkájukat.De ami még ennél is fontosabb: a fiatalok büszkék rá, hogy a Pántlikához tartoznak.

A csornai Pántlika néptáncegyüttes idén ünnepli fennállása huszonötödik évfordulóját. Negyedszázaddal ezelőtt lelkes pedagógus házaspár érkezett a városba: Lengyel Sándor és felesége. Ők élesztették fel a helyi néptáncos hagyományokat és tették európai hírűvé a csoportot. Az elmúlt esztendőkre Lengyel Sándor és tanítványai emlékeztek.

Samu Imre huszonöt éve ˝üti a csizmaszárat˝. Alapító tag volt annak idején.

– A néptáncról gyakorlatilag semmit nem tudtunk akkor még. Én lány osztálytársaimat kísértem el az első próbára, aztán itt ragadtam – beszélt a kezdetekről. – Játékkal indult a tanítás, ami egyébként ma is jellemző a Pántlikára és a néptánciskolára is. Játszva tanítják a néptáncot. Az első nagyobb fellépés egy ÁFÉSZ-es rendezvényen volt, aztán egy mosonmagyaróvári úttörőfesztivál következett.

Kezdetben a Bodnár-iskola, később a művelődési ház adott otthont a táncosoknak. Végül jelenlegi helyükre, az ifjúsági házba költöztek. Bővült a repertoár, egyre több lett a fellépés, elkészültek kosztümjeik és külföldre is eljutottak.

Gilicz Katalin első osztályos volt, amikor először köszönt be a Pántlikához.
– Az egyik osztálytársam táncolt, ő tanítgatott bennünket. Megszerettem, beléptem és azóta sem bántam meg.

Pántlikások: ˝Kiállunk mint egyéni táncos vagy mint Pántlika, és leteszünk valamit az asztalra közösen, és erre jogosan vagyunk büszkék.˝

Németh Péter már gimnáziumban tanult, amikor a szalontáncot a néptáncra cserélte. Új közegbe került, de hamar barátokat szerzett és most felnőttként is szívesen jár próbákra, fellépésekre.

Visy Petra tizenöt esztendeje óvodásként került a csoportba. Knoll Márton harmadikos volt, Kiss Márton szintén óvodásként, négyévesen kezdte. Mindannyian úgy vélik: jó érzés a siker, a taps, de nagyon komoly, kemény munka áll az eredmények mögött.

– Huszonöt éven keresztül eszembe sem jutott péntek esténként mást csinálni, mint próbára menni – jegyezte meg Samu Imre. – Akármilyen fáradt volt az ember, jöttünk. A mozgás kedvéért és a társaság miatt is, hiszen nem csak ˝hivatalos˝ alkalmakkor voltunk együtt. Igazi közösség kovácsolódott. Jóleső érzés volt, hogy minket így emlegettek: a táncosok.

Ha nem lesz nyelvünk, nem ápoljuk hagyományainkat, ugyan mitől lesznk magyarok? - mondta Lengyel Sándor.

Egészségesen jókedvű társaság voltunk, ami adódott a néptáncból, a hagyományokból. Lengyelné Teri néni sokszor elmondta: jó helyen vagytok, nem lógtok az utcán és egyszer büszkék lesztek rá, hogy pántlikások vagytok. Hamar igaza lett. Az ember ugyanis nagyon fel tudja emelni a fejét, amikor a színpadon áll, például egy városi rendezvényen.

Kiállunk, mint egyéni táncos vagy mint Pántlika, és leteszünk valamit az asztalra közösen, és erre jogosan vagyunk büszkék.

A fiatalok szerint nagyon sok mindent köszönhetnek a néptáncnak, a Pántlikának.

– Olyan helyekre jutottunk el, ahova egyébként nem biztos, hogy elutazhattunk volna – tette hozzá Németh Péter.

– És persze köszönhetünk valószínűleg életre szóló barátságokat is a táncnak, a csoportnak. Színpadon lenni, táncolni jó dolog. Nagyszerű érzés meghajolni egy-egy sikeres műsor után.

Visy Petra szintén a társaság összetartását emelte ki az előnyök közül. Kiss Márton és Knoll Márton pedig az utazásokra emlékszik szívesen, például egy törökországi fesztiválra.

A követező huszonöt évről Lengyel Sándor úgy vélekedett: legyen legalább olyan, mint az elmúlt két és fél évtized.

– Igaz, a helyzet megváltozott, az amatörizmus több ok miatt is egyre inkább háttérbe szorul. Elég azt említeni, hogy ma már a munkaadók is másképp viszonyulnak a dolgokhoz. Régen egy-egy cégnél büszkék voltak rá, ha dolgozójuk néptáncos volt és szó nélkül engedték el akár hosszabb turnéra is. Ma ez már senkit nem érdekel, nem véletlen, hogy Európában is visszaszorulnak a fesztiválok, nagy rendezvények. Ennek ellenére bizakodó vagyok. Nehezebb ugyan a működés, a szervezés, de a néptáncmozgalomnak nem lesz vége. Mert ha nem lesz nyelvünk, nem ápoljuk hagyományainkat, ugyan mitől leszünk magyarok? – fogalmazta meg gondolatait Lengyel Sándor.

Elismerések sora A Pántlika munkáját az elmúlt huszonöt évben számos szakmai szervezet is elismerte. Megkapták többek között a ˝Kiváló együttes˝ címet, a ˝Kiválóan minősült˝ elismerést, a nívódíjat, a csornai önkormányzat Csorna Városért Emlékéremmel köszönte meg tevékenységüket.   Forrás: kisalfold.hu