A konyhában világos van, díszek amerre csak az ember szeme látni tud. A tányérok és poharak katonás rendben helyezkednek el, ahol Laci bácsi lavinaszerűen zúdítja ránk emlékeit.

• A hímzés elsősorban édesanyám elfoglaltsága volt, valamint a rokonok közül foglalatoskodott vele pár asszony. Mindig valamilyen szinten érdekelt a művészet, és az idők folyamán eltökéltség tudatosult bennem, hogy én is mint édesanyám, foglalkozzam a kézimunka készítéssel. Hihetetlennek tűnik, de az élet számos alkalmat tudott már produkálni olyat, melyet vagy nőkre, vagy férfiakra öltött az élet, azonban vegyes művelői is akadtak a tevékenységnek.

  
  

  

  Hasonló életfilozófiával mint édesanyám, a szépérzékem kiteljesedését tűztem ki célul, aztán a kezdeti ténykedések elcsitultak, majd abba is maradtak. Később, amikor 18 évi boldog házasság után, a második feleségem kilépett a földi élet viharából – mint egy lelki kényszert – ismét belevágtam a kézimunkák készítésébe. Első házasságom sajnos nem sikerült úgy, ahogyan azt az élet „nagykönyvében” leírták, így keresnem kellett egy olyan asszonyt, aki mellett teljes mértékben megtalálom számításaimat.

  
  

  

  A sors úgy alakította életemet, hogy a szürke hétköznapokból egy szeretetteljes feleség mellett találhattam magamat. A második feleségem adott erőt a mindennapjaimhoz, azokhoz az apró dolgokhoz is, melyek nélküle nem lettek volna megoldhatóak. Támaszt nyújtott, szeretetben teltek el az évek, a tizennyolc esztendő felejthetetlen boldogságot tudott adni úgy érzem mindkettőnk számára.

   

   

Laci bácsi elérzékenyül, szemeiből lassan peregnek a könnyek, férfias büszkeségét sarokba szorítja, s kezeivel zsebkendő után nyúl. Elnézést kérve, elcsukló hangon próbálja ismét elindítani a szavakat, melyek döcögősen, de egyre folyamatosan folytatják a múlt felelevenítését.

•  

  • Minden érdekel, ami a kézimunkával kapcsolatos, hiszen valamilyen nyugtató erőt ad számomra a mindennapok folytatásához. Nehéz volt újra talpra állni, hiszen egy férfi egyedül köztudottan elesettebben éli meg a megpróbáltatásokat, ebben a nők valamiért jobbak. Szerencsére az emberek, akik körülöttem élnek, barátok, munkatársak, a lépcsőházunk lakói segítettek. Amikor tudták, hogy bajban vagyok, számíthattam rájuk.

    
    

    

    Annyira magam alatt voltam a második feleségem halálát követően, hogy a kórházból – ahova kezelésekre jártam – teljesen ellenkező irányban indultam hazafelé, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. A kézimunkázással visszatért egy lelki feltöltődés az életembe, hasznosnak éreztem magamat, ha néha elesettségemről elmélkedtem, a tű és a terítő volt az, ami elkergette pesszimista ábrándjaimat. Az elkészült terítők az aktuális hangulatvilágomat is visszatükrözték, amikor a depresszióból kikerültem, a színek sokasága jellemezte munkálkodásaimat. Talán a tűnődés, talán a hirtelen felelősségvállalás kényszerítette ki belőlem a gondosságot, a kifinomultságot, hiszen fafaragással is foglalkoztam.- mondja Fekete László, aki megtörve szavait, kezével a nagyszobai szekrénysor tetejére mutat, ott egy fafaragása volt megtalálható. A pillanatnyi csendet ismét felváltotta a történelem, Laci bácsi életének legfontosabb állomásainak mozzanatiról szóltak ismét a lelkes szavak:

• Nézzék meg ezt a terítőmet, húsvétra készítettem! – azzal egy nagy terítőt helyezett el az ágyra, melynek mintáit taglalta. Helyet kapott a húsvét szimbóluma, a nyúl, ezen kívül tojás és egyéb motívum elemek, melyek színessége ismét csodálkozásra késztette a sorok íróját. A csoda maga az emberben rejlik, abban az energiával feltöltött férfiban, aki a „vasas” szakma mellett háztartást vezet, dalkörbe jár, és unokát nevel. Erről azonban később essék részletesen szó, ugyanis a fafaragásokra tért vissza Laci bácsi.

• A fafaragás is nagyon nyugtató tevékenység számomra, hiszen maga az alkotás az, ami inspirál végül is. Az elkészített munka pedig felér egy jó adag boldogság hormonnal.Készítettem virágtartót, gyertyatartót is, de fali díszeket is. Mindegyik közel áll hozzám, hiszen a személyes elképzeléseim válnak valóra, amikor végleges formába öltöm azokat. Sajnos a panellakás nem éppen alkalmas a kibontakozásra, pedig lenne rá erőm, és akaratom is. – fejezi be alkotásairól szóló monológját Fekete úr.

  Hirtelen csend uralja a Győri Vásárcsarnok környéki lakás nagyobbik szobáját, ahova a Nap erősen érezteti erejét, mint ha sugallaná a fény erejével, hogy büszke Fekete Lászlóra. Az ablak előtt áll egy kisebb szekrény, amelyből előkerülnek füzetek, képeslapok, papírképek, és Laci bácsi türelemre inti az újságírót, s közben emlékei között kutatva szortírozza a papírokat.

  Az ötperces pakolás eredményei már a dohányzóasztalról kerülnek a látótérbe, melyek felemelését követően, egy – egy történetet fűz Laci bácsi a lapokhoz:

• Ez itt az első kiállításom plakátja, sokan eljöttek barátok, ismerősök és még idegenek is, akiknek hálás vagyok azért, hogy boldoggá tették azokat az időket. Hálás szívvel mondtak köszönetet azért, hogy megnézhették a kiállításomat és hihetetlen boldog voltam, hogy másoknak is tetszettek a terítőim. – azzal egy hirtelen kézmozdulattal egy vastag füzet kerül Laci bácsi bal kezébe.

• A vendégkönyvemet mutatom most meg, amibe nézze csak meg, hogy mennyi bejegyzés található meg!- majd sugárzó szemekkel mutatja végig a hímző azokat a bejegyzéseket, amelyekre felettébb büszke.

• Még ma is jó szívvel gondolok vissza azokra az emberekre, akiknek bejegyzéseit többször is megnézem, egy – egy szabadidős tevékenység során. Büszke vagyok arra, hogy az egyik győri orvos is, méltatta munkámat. Tanulmányt is készítettek már kézimunkáimról, jelent meg írás is és szerepeltem televízióban is a tevékenységemmel kapcsolatosan. Az eddigi hat kiállításomat mindig siker koronázta és ennek örülök a legjobban. A legnagyobb támogatom az unokám, akinek egyben a gyámja is vagyok. A második feleségem volt a gyámja, így neveltük őt ketten, halála után pedig kiharcoltam, hogy én nevelhessem őt. Hálás kislány, mindent megtenne értem, ami érzés mindkettőnkben kölcsönös. Terítőimnek nevet is adott az unoka, aki soha nem maradna le egyetlen egy kiállításról sem, büszkén vállalja fel, hogy nagyapja férfiként is tud szépet alkotni kézimunkáival.

  A hihetetlen lendület feledi az egykori bús embert, aki felesége halálát követően nem hitt a folytatásban. A jövőkép azonban mára kitisztulni látszik, ahol a tenni akarás mellett a házvezetés, a barátok és ismerősök közötti kapcsolatok ápolása nagy szerepet játszik.Hatvanhárom évesen Fekete László még nem ért révbe, számára a mindennapok mindig tartogatnak meglepetéseket, és ezek a meglepetések egyelőre hobbijának alkotókedvét emeli felfelé. Sajnos az erkölcsi elismerésen túl még anyagi haszon nem mutatkozott igazán, amit hiányol a hímző férfi. -a kézimunkái között ugyan létezik még elkészületlen nyomatos terítő, ( a terítő anyagára rá van nyomtatva a minta, csupán nincs még kihímezve), viszont saját elképzeléseinek teret adó előrenyomott terítője nincs. Szeretné felvenni a kapcsolatot olyan emberrel Fekete László, aki elkészítené az elgondolásait, segítene a kézimunka nyomatának kivitelezésében. Ha hímző munkássága során rátalálna egy hasonló karakterrel bíró személyre, kiteljesedne hobbijához fűzött boldogsága. További álma még Fekete Lászlónak, hogy valamelyik alkotásával elnyerje a „Népművészet Mestere” kitüntető címet.

  A siker eléréséhez adott a tehetség, a szorgalom, csupán a megvalósítás várat magára.