A Rábaköz földrajzilag jól behatárolható. A Kisalföld egyik kistája, amelyet a Győri-medence süllyedését követően a folyók, főként a Rába és a Répce által lerakott kavics és homok hordalék hozott létre. A Rábaközt határoló folyók délen és keleten a Rába, nyugaton a Kis-Rába és Répce, északon a Rábca. A XIX: század végén megtörtént a folyók szabályozása, azt megelőzően gyakran léptek ki medrükből, alakították a tájat és sok települést elárasztottak. Felszíne nagyrész sík, észak felé lejt, a Hanság déli nyúlványain ma is vizenyős mélyedések találhatók. A Király-tó, a Barbacsi-tó a Fehér-tó, mint a régmúlt ősi tanúi természetvédelem alatt állnak. Környezetükben őshonos növények és állatvilág él, különösen a Fehér-tó felett átvonuló madárpopuláció kedvez az ornitológiai és a gyűrűző táborok résztvevőinek. Öreg fűzfák Barbacsnál A Rábaközt apró patakok, erek hálózzák be, amelyek a lerakódott öntéstalajon éltető erejükkel kedvezően befolyásolják a mezőgazdaságot. Az egykori mesterségek között előkelő helyet kapott a méhészet, a halászat és a csíkászás; az apró csíkhalakat a városi piacokon értékesítették. A népdalokban is felhangzik: Ecetet a csíkra, mézet a mácsikra. A Rábaközben évszázadok óta fejlett az állattartás-állattenyésztés folyik. Dús legelőin a helyi állattartók, gazdák és uradalmak szarvasmarhacsordái, juhnyájai, sertéskondái legeltek, de a távoli településekről nyugati vásárokra hajtott állatok bérlegeltetése is jelentős volt. Erre utal a Szélről legeljetek kezdetű dal. Sajnos a csordakutak is elárvultak, és mára közülük csak Egyed és Szany határában látható néhány. Legelő gémeskúttal A rábai malmok sűrűn sorakoztak a partokon, mára csak a Kis-Rábán és a Répcén található1-1 használaton kívüli vízimalom. A földművesek gabonát, kukoricát, cukorrépát termeltek, napjainkban is ez a jellemző. Néhány zöldségféle, de leginkább az uborka biztosított európai hírnevet, sok embernek pedig jelentős hasznot. A terület vadállományából az őz, a nyúl és a fácán a számottevő.