A kezdetek

Püspökmolnári területe már ősidők óta lakott volt. A halban gazdag Rába, a folyó által öntözött dús legelők és az ártéri erdők táplálékot, megélhetést, búvóhelyet biztosítottak az ide érkezőknek. Az őskor embere már biztosan megfordult itt, ezt bizonyítja egy, a Rába-parton talált bronzkori edény, amelyben gyermekcsontok voltak. Ugyancsak itt jelentős kiterjedésű őskori település nyomaira leltek.

A hazánk területén elsőként államszervezetet kiépítő rómaiak és a IX. században megjelenő frank hűbéresek között lovasnomád népek fordultak meg itt. A honfoglaló magyarok is bizonyára szívesen legeltették lovaikat a Rába-menti réteken, és itattak a folyóban, majd lassan birtokba vették a térséget. E korokból azonban csupán 3 fehérmárvány, pikkelyes római oszlop került elő Szenttamás területén.

Első írott források az Árpád-kor végéről és az Anjouk korából maradtak fenn. Őseink három települést hoztak létre, melyek aztán évszázadokig külön élték a maguk életét. Ezek: a legnyugatabbra Molnári, mellette Szenttamás, majd legkeletebbre Püspöki. Emiatt indokolt, hogy a XX. században több lépcsőben történt egyesülésig külön mutassuk be a három kisközség történetét. (A mai község határában a Rába-mentén volt egy negyedik település is, Árpás, ez azonban már a XV. század végére megszűnt.)

Molnári története

A három település közül legrégebben 1275-ben Molnárit említik a források, mint a nemes Molnár nemzetség lakhelyét. Innen származott Molnári Kelemen, aki 1417 és 1438 között volt győri püspök, és valószínű, hogy a szomszédos Szenttamás középkori templomába temetkezett. A XVI. században a Polányi és a nádasdi Darabos, a XVII. században a Nádasdy családok birtoka volt. A XVI. században a reformáció éri el a vidéket, ekkor Molnári lakosságának zöme is evangélikus hitre tér.

A 18. században a Drégely, Foky, Prosznyák, Körmendy, Szabó és Sallér-családok birtoka a falu, ahol 22 jobbágy- és 1 zsellér-család élt. 1744-ben Sallér István alnádor kapta adományként Mária Teréziától a községet, aki elkezdett építeni itt egy emeletes kastélyt. A jobbágyok földesuruknak robottal, pénzjáradékkal, továbbá fával, fonással, kappannal és csibével, vajjal, és tojással tartoztak. Ekkor már bába is volt a faluban. A birtok Sallér Judit és a keszthelyi Georgicont megalapító Festetics György házasságával a Festetics-családra szállt. Ők a kastélyt 1815-ben romantikus stílusban átépítették, köréje angolparkot telepítettek.

A község akkor élte fénykorát, amikor Sallér Judit unokája, Festetics György, az Andrássy-kormány minisztere lakott itt. Ő a kastélybeli kápolnát és a szenttamási templomot összekapcsolva 172 hold föld átadásával 1857-ben Nagyboldogasszony titulusú apátságot alapított, a molnári kastélyban pedig modern tejgazdaságot hozott létre. Támogatta a Sopron-Nagykanizsa közti vasútvonal kiépítését, ami Molnári birtokát is érintette. A vasút aztán tovább ösztönözte a fejlődést. Halála után Molnáriban helyezték örök nyugalomra.

Tőle a cseh-morva Kinsky Zdenkó gróf örökölte a birtokot. A század végére postája és távírója is lett a falunak.

1698-ban 230-an éltek itt, 1785-ben 285-en, 1805-ben pedig 277-en. 1830-ban 344 fő volt a lélekszám, 1860-ban 303-ra esett vissza, ezt követően pedig megugrott: 40 év alatt 642-re nőtt a község állandó lakóinak száma!

Püspöki története

Egy 1345. évi oklevél említi először a legkeletibb települést, Püspökit. Nevét onnan kapta, hogy Molnári Kelemen győri püspök villát építtetett itt, ettől kezdve lett a győri püspökség birtoka. A falu Keresztelő Szent János tiszteletére épült temploma a Sorok-patak közelében állt (és talán néhány jobbágyporta is - nem tudjuk). 1462-ben Pálnak hívták e templom plébánosát.

1571-ben 28 telkes jobbágy lakott itt, akik uruknak - még a következő évszázadban is - pénzjáradékkal, robottal, továbbá sertéssel, tűzifával, kaláccsal és kappannal tartoztak. 1549-ben Bakyth Péter a község birtokosa, majd újra a győri püspökség. Egy évszázad múlva urasági halastóról, makktermő erdőkről írnak a források. A templom 1590-ben ez már romos - talán a reformáció és a török kori harcok is közrejátszottak ebben. Később nem találkozunk írott emlékével, csak a Szent Iván dűlő és az ott előkerült faragott kövek jelzik helyét.

1767-ben 32 jobbágytelek állt itt, továbbá 9 házas és 3 ház nélküli zsellér élt itt. A község hamarosan a szombathelyi püspökség birtoka lett. Halászó, pákászó emberekről is írnak a források, de hajómalom, utóbb vízimalom is állt.

Püspökiben az 1600-as évek végén 140-en éltek, a II. József-korabeli népszámlálás (1785) 258 lakost talált, 20 év múlva már csak 187 fő volt. 1830-ban 240-en, 1870-ben 365-en, a századfordulón pedig 442-en éltek Püspökiben.

Szenttamás története

Szenttamás község Molnári és Püspöki közé települt nagyon kevés házzal. Birtokosai is részben a két szomszédos település urai közül kerültek ki: a győri, később a szombathelyi püspökség, illetve a molnári birtokos családok (Sallér, Festetics, stb.) tulajdonában állt, ám mellettük szegényes körülmények között élő kisnemesi családok is laktak itt: pl. a Zongor- és a Gosztonyi-família, vagy a Babos család, mely nemesi előnevét is Szenttamásról vette. A XVIII. század elején a Babos, Péchy, Domján és Szajki-családok laktak itt.

Az alacsony lélekszám és a két nagyobb község közé "beszorított" helyzet ellenére Szenttamás mégis jelentős volt: temploma és iskolái révén.

A falu eredetileg a templomot és környékét jelentette, és Molnárihoz tartozott. Egy forrás úgy említette, mint a "molnári Szent Tamás egyház". Egy 1505-ben kelt oklevél említi először különállóként "Zenth-thamas" falut. Már az Árpád-korban állt itt templom - ahova Molnári Kelemen győri püspök temetkezhetett -, amit 1572-ben átépítettek.

A reformáció Szenttamást is elérte, a három egykori település evangélikus anyaegyháza itt állt, számos lelkész neve is fennmaradt a korból. 1674-ben azonban már újra katolikus plébános élt itt. Egy 1697-es forrás szerint a templom romos, 1701-ben azonban a kegyúr Nádasdyak megbízásából Perénthi Mór János kőműves és Long Tamás szombathelyi ács újjáépítették. Az utolsó helybeli evangélikus lelkész nevével 1725-ben találkozunk.

Katolikus plébánosról és plébániaházról ekkoriban nem tudunk; az itteni katolikus hívek 1713-ban Rumhoz tartoztak. A Molnáriban birtokos Sallér István alnádor 1731-ben megkezdte a templom újjáépítését, majd feleségével együtt ide is temetkezett, e példát több utóda is követte. 1780-tól a templom boltozatos. Ekkor már Rábahídvég filiája, egészen az önálló plébánia Sallér Judit által történt 1832-es felállításáig.

Molnári és Püspöki gyerekeinek tanítását is Szenttamáson, az itteni katolikus és evangélikus elemi iskolák végezték. Már az 1600-as évekből van tudomásunk evangélikus tanítóról. 1875-ben a katolikus iskolában 102 gyerek, az evangélikus iskolában 32 gyerek tanult.

Szenttamás lélekszáma az alábbiak szerint alakult: 1698-ban 80 fő élt itt, 1785-ben 125 főt számláltak össze, 1805-re ez 71 főre esett vissza. 1830-ban 176-an, 1870-ben 20-an, 1900-ban 229-en éltek itt.

Községünk utolsó évszázada

A XX. század hazánk számára két világháború, gazdasági válságok és a trianoni békediktátum formájában sorscsapásokat hozott, ám községünk számára e század az egyesülést hozta el. 1907-ben mindhárom falu a Rába előnevet vette fel, s lett Rábamolnári, Rábaszenttamás és Rábapüspöki.

Az I. világháború mindhárom községtől áldozatokat követelt, összesen: 42 főt. Hőseinknek a templom külső falán elhelyezett tábla állít emléket.

Az 1920-as évek a birtokszerkezetben is változást hoztak. A gróf Kinsky-család eladósodása következtében a hitelezők a 27 szobás kastélyt lebontatták, az angolpark évszázados fáit kivágták, az apátság is megszűnt. A földreform következtében 185 hold földet osztottak ki az igénylők között, 70 család pedig 350 négyszögöles házhelyet kapott. A püspöki malom az 1930-as évek elejétől modern hengermalommá vált; ennek épülete - igaz, már a Rábától távolabb - ma is fennáll.

1922-ben a 3 község közös körjegyzőséget állított fel Rábamolnári székhellyel (addig a rábahídvégi körjegyzőséghez tartoztak).1929-ben pedig Rábapüspöki és Rábaszenttamás egyesült Püspöktamási néven, Rábamolnári ekkor még önálló maradt. Püspöktamásiban ekkor 695 fő élt, Rábamolnáriban pedig 637 ember.

A II. világháború 1945. március 30-án ért itt véget. Községünk határában is súlyos harcok folytak, a vasútállomás pedig légitámadások célpontja volt. A háború utolsó éveiben 150 erdélyi is menedéket talált a két községben. A II. világháború számunkra 35 hősi halottal járt, akiknek emlékét csak a rendszerváltáskor lehetett megörökíteni a templom falán.

Az 1945-ös földreform során 283 hold földet osztottak fel a parasztok között, ám az egyéni gazdálkodást csak a téeszesítésig élvezhették. A kommunista diktatúrát községünk lakói is megszenvedték: sokakat meghurcoltak, bántalmaztak, tönkretettek.

1949-ben Püspöktamási és Rábamolnári egyesülésével létrejött a mai község, Püspökmolnári, melynek akkor 1316 lakója volt. Megindult az addig elkülönült részek egybeépülése, majd a modernizáció (villanyvilágítás, emeletes házak építése, a '80-as években a vezetékes ivóvíz és a telefonhálózat kiépítése, majd a rendszerváltás után a vezetékes gáz).

1956 tavaszán megindult a téesz-szervezés: a püspöki falurészen a Rába, a szenttamási részen a Szabadság, a molnári részen pedig a Szorgalom MTSZ jött létre, ám ezeket az 1956-os forradalom elsöpörte. A forradalmat követő megtorlás községünket is elérte. A téeszek újjászervezésére 1960-ban került sor, ám még abban az évben egyesítették őket Rába MTSZ néven.

A falu 1977-85 között Vasvárhoz, azt követően a Rábahídvégi Közös Tanácshoz tartozott. A rendszerváltás megteremtette a lehetőséget a gazdasági fejlődésre önálló közigazgatási keretek között. Községünk 1991. január 1-én ismét az önállóság útjára lépett. Ekkor 928 fő élt településünkön, mely napjainkra 971 főre nőtt.