Rábaköz és környéke

A változás a Szanyi Móric erdőt is elérte. A régi megszokott környezet szinte kicserélődött, elfogytak benne a régi "tágas" erdő részek, sűrű gyomnövények ölelik át az erdőben lévő fákat.A vasúti sín választja el a Dózsa György utcától az erdőt, ahova épülettörmelékeken át vezet a földes út az erdőbe. A nyári rekkenő hőségben, gyalogosan bandukolva megyünk egyre beljebb a Móric Erdő irányába, balról kukoricaföld, jobbról learatott búzaföld látható.A gyomoktól benőtt bejáratnál egy kicsit megtorpan a sorok írója, utat kell neki törni a behatoláshoz, amit némi kézimunka árán meg is valósít, s az egy perces megállást követően , újra bandukol tovább . A levegő tisztasága elfeledteti a szomorú külsőt , azt a gondozatlan terepet, ami az erdő bejáratánál fogadja. Még mindig meg van a régi keresztfa, amit egy fából készített kerítés különít el az aljnövényzettől. Sajnos - e kereszt is gyomoktól átkarolva tengeti az időt. Az egykori vadászházikónak csak a nyomai látszódnak , azokat is csupán úgy tudnánk megállapítani , ha egy kis helyismerettel rendelkezünk a múltból . A múlt , mert az emlékek ugyan meg maradnak az emberi elmékben , azonban a jelenkor nem őrzi mindenkor ezeknek nyomait.A" kisházikó”, amit a helyiek hívtak így egykoron, óvodásokkal teli, vidámsággal, kacajjal és megannyi tiszta tüdőt befogadó környezettel várta az embereket, most elhagyatottan, némi madárfüttyel megtörve a csendet élihétköznapjait.

A kopjafa már kissé meg kopott , amit az egykori Szanyi erdőgondnok, Tóth Jenő emlékére állított a Kisalföldi Erdőgazdasági Rt. és az Országos Erdészeti Egyesület győri csoportja, még 1998. őszén. A poros úttakarón haladunk beljebb a Móric Erdő belsejébe, ahol jobbról is és balról is a fákat átölelő gyomok zavarják meg a külső idillképet, azonban utat mutat nekünk a beszűrődő napsugár, mint ha csüggedésünket szeretné eloszlatni, fényt varázsol a délelőtti órákra. Nem messze kiindulási pontunktól, szintén utat mutat a napsugár, jelzi a szörnyű állapotot az erdő sűrűjében. Ez a szó nemes értelmében sűrű, hiszen mellékelt fotóink is bizonyítják, hogy mennyire gondozatlanná vált ez a valaha takaros erdő.A madarak ritkán, de mint ha jeleznék a külvilág felé, hogy itt éltek, és ha éltek, élni is szeretnének tovább, de a környezet változása kissé megzavarja életkörülményeiket. Igaz, a madarak létét nem befolyásoló tényező a változás, de a megszokottság ugyan úgy fent marad, mint az embereknél. Egy nyulacska fut át az úton, aki sietve megy útjára az erdő belseje irányába, soványka, még fiatal nyuszika volt. A boldogság jelei látszanak a szitakötőkön, akik önfeledt repdesésükkel, és színes külsőjükkel egy kis életet varázsolnak a lapos környezetbe, velük tartva táncot járnak a pillangók, fáradhatatlan táncukkal zavarják meg a szemet. Az erdő belsejében van egy erdészház. Az előzőekben leírt erdészház helyett épült még annak idején, talán a nyolcvanas években döntöttek úgy az illetékesek, hogy a régi már nem tölti be eredeti szerepét, és egy új építésével megoldható a probléma. A ház felé haladva a békák hangjai törik meg a csendet, akik némi hírvivőként jelzik társaiknak az erdőbe betérő idegent.

Szőrnyű látvány fogadja az újságírót akkor, amikor közeledik az erdészház felé, jobbról és balról csalántenger, amelyek körbefonják a fákat. Vannak egészen életerős, évtizedek ideje alatt megnövekedett tölgyfák , de létezik erejét múlt, száradt , halálra ítélt , haldokló fák . Az elszáradt levelek jelzik az elmúlás közeledtét, szürke fahéjuk, és a fa koronájának zsugorodása egyre csak megerősíti a szemrevételezést. Megérkeztünk az erdészházhoz, siralmas látvány tárulkozik szemünk elé, hiszen méteres csalán veszi körbe az erdészházat, amiből arra következtethetünk, hogy nem járnak sűrűn oda a vadászok.Távolból csupán egy - egy kutya ugatása jelzi, hogy nincsen teljes némaság a környéken, különben is nem messze található Rábaszentandrás település, és onnan szűrődik át az ebek ugatásának zaja.

Amúgy az erdő barátja a csend, az állatok siratják a múltat, a régi időkre emlékezve talán gondolkodóba esnek a jelen pillanatain. A nyolcvanas évek, a kilencvenes évek eleje, amikor még gondozott külsővel várta a Szanyi Móric Erdő a kisiskolásokat kirándulásuk alkalmával, vagy éppen az óvodásokat.

Azokat, akik önfeledt nevetésükkel színt vittek a kis erdő berkeibe, ahol nem volt csend és nyugalom, hanem forgatagában töltötte be környezetét. Most viszont erősen fűződik társához a csend, aki minden kincsével, értékével buzgón tartja meg társát napjainkban.

GULYÁS ATTILA

vilaglap.hu

Címkék: