"Tudja, hogy a zenész gyakorlás nélkül csak középszert tud produkálni. Szorgalma mellett tehetségének köszönheti, hogy kezében az alkalomnak megfelelően sír, zokog, kacag a hegedű."

id. Greznár Zoltán, mint minden szanyi cigányzenész a dinasztia alapító Bakos család kései sarja. A mai átlagéletkort figyelembe véve nehéz kimondani egy hatvanöt éves emberről, hogy "idős." Fiatal tanárként ismertem meg a szanyi általános iskolában. Tanár-diák viszonyunkban akkor is meghatározó volt a hagyományos cigányzene iránti elkötelezettsége. Már gyermekként a híres "Buri" nagybácsi bandájában játszott, majd alkalmanként "Gyuri" prímással osztozott másod, majd első hegedűsként a zenekar sikereiben. Hamar kiderült, hogy igazi prímás alkat és egyre többször állt a szanyi "banda" élén. Így kerültem munkakapcsolatba vele, hiszen a Bokréta Néptáncegyüttest is számtalanszor kísérte prímásként, másodhegedűsként.
Előadás, tánckíséret közben nem voltak meghatározó, prímási gesztusai, de tempói, zenéjének hangulati elemei a tánchoz, a nótához mindig ihletet adtak.
Ő is, mint a többi cigányzenész társa megélhetési gondokkal küzdött, hiszen az alkalmi muzsikálás soha nem biztosított annyi jövedelmet, hogy el tudjon tartani egy nagy családot. Nem egyszer vállalt alkalmi munkát, hogy szerény zenész jövedelmét kiegészítse. Szorgalmát talán édesapjától örökölte, aki az "alkalmi" munkákban is és a zenélésben is példát mutatott
gyermekeinek, unokáinak. Greznár Zoltán gyermekeit a zene szeretetére nevelte. Józsi és Zoli fia kezébe már hat éves korukban hangszert adott. Ma is számtalanszor zenélnek együtt.
Ma ahányszor elmegyek szerény hajléka előtt szinte mindig hegedűszót hallok. Tudja, hogy a zenész gyakorlás nélkül csak középszert tud produkálni. Szorgalma mellett tehetségének köszönheti, hogy kezében az alkalomnak megfelelően sír, zokog, kacag a hegedű.
Hatvanötödik születésnapján, békés, boldog, nótás, hosszú életet kívánunk id. Greznár Zoltánnak.

Töreki Imre